Kulturbrigad Kulturbrigad összes bejegyzése

„Olyan agymunka, amivel én nem nagyon találkoztam még”

Alföldi Róbert volt Csáki Judit kritikus vendége 2017. március 5-én a Spinoza Házban. A beszélgetésben több minden mellett sok szó esett az Egy, kettő, háromról is.

 

(Molnár Ferencről) „Nem is csak az, hogy olyan agymunka, amivel én nem nagyon találkoztam még. Molnár annyira zseniális író, hogy olyan rendszer szerint van megírva a szöveg, hogy nem azt mondom, hogy könnyű tanulni, de sokkal könnyebb tanulni, mint ahogy az így kívülről látszik. Abszolút van egy belső logikája, a szóhasználatában is. Hihetetlen író. Nagyon fárasztó, nagyon kell koncentrálni, nincs lehetőség javítani, pihenni, korrigálni. De ami igazán nehéz ebben, hogy ez ne csak egy technikai bravúr legyen.”


(a dupla előadásokról) „A második mindig sokkal jobb és lazább. Ha ma játszanám meg holnap játszanám, ugyanaz a félelem meg szorongás lenne. Ha lejátsszuk hatkor és fél kilenckor, az annyira közel van, hogy az ad egy kis megnyugvást, hogy oké, ment, rendben volt, tehát sokkal lazább, sokkal nyugodtabb, sokkal békésebb belül a második.”

(a csapatról) „Ez a szerkezet, amit a darab fölrak, ez valahogy az előadásban is szerkezet. Ha én valamit elcseszek, akkor az egész szerkezet a takarásban egy pillanat alatt átgondolva azonnal tud segíteni. Nagyon helyesek, gyönyörű, ahogy iszonyú alázatosan figyelnek, nagyon szép, kollegialitásilag nagyon megrendítő.”
A teljes beszélgetés itt megtekinthető.

Fehér Tibor és Söptei Andrea állami elismerése

Az Őrült Nők Ketrece című előadásunk két szereplője is részesült idén állami elismerésben. Söptei Andrea, aki tavaly két alkalommal játszotta Marie Bouteille-t (és idén nyáron is látható lesz ebben a szerepben) a Magyarország Érdemes Művésze díjat, a Jacobot és Francist váltásban játszó Fehér Tibor Jászai Mari-díjat kapott. Mindkettejüknek szívből gratulálunk!

Kecskeméten az Igenis, miniszterelnök úr!

Igenis, miniszterelnök úr! című előadásunk március 12-én este 7-től a kecskeméti Ciróka Bábszínházban látható. A produkciót a Pestiek a Budai utczában című sorozatban, felnőttelőadásként tűzte műsorára a hírös város bábszínháza.  Antony Jay és Jonathan Lynn válságkomédiájában ezen az estén Hevér Gábor, Alföldi Róbert, Ficza István, Parti Nóra és Némedi Árpád játszik. A Znamenák István rendezte produkció hetvenkilencedik alkalommal kerül színpadra, és ezzel az előadással tér vissza bő másfél hónapos szünet után (amely alatt a Sir Humphrey Applebyt játszó Alföldi Róbert Dél-Koreában, a Szöuli Nemzeti Színházban rendezett). A jegyek már elővételben elkeltek.

1%

14226238-2-42 THEA Theatre Entertainment & Art Nonprofit Kft.


Kedves barátaink, nézőink, közönségünk!

Ezúttal támogatást kérünk. Sokat segítene munkánkban, előadásaink műsoron tartásában és jövőbeni előadásaink létrehozásában, ha a jövedelemadó 1%-át színházi szakmai partnerünk, a THEA Theatre Entertainment & Art Nonprofit Kft. részére ajánlanák fel. A cég színházi előadásokat hoz létre, illetve fenntartja a Mentőcsónak Egység ifjúsági színházi nevelési munkáját. Kérünk mindenkit, akik fontosnak, értékesnek tartják tevékenységünket, hogy 1%-uk címzettjeként a 14226238-2-42 adószámot jelöljék meg. Nagyon köszönjük a segítséget!

Az Adó1százalék.com oldalon pár kattintással könnyedén kitölthető a felajánlás. Az alábbi linken rögtön nyomtatható is a nyilatkozat: http://ado1szazalek.com/felajanlom/?t=1&id=3359


A THEA Theatre Entartainment & Art Egy, kettő, három című előadásunk koprodukciós partnere, és hosszú távú együttműködésben segíti a Kultúrbrigád alkotóinak jövőbeni munkáját.

Indul az áprilisi jegyvásárlás!

Húsvét előtt ismét kinyit Az Őrült Nők Ketrece, műsoron az Egy, kettő, három, a Vaknyugat, az Igenis, miniszterelnök úr! és a Sirály. A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház közös áprilisi előadásaira február 17-én déltől kaphatók a jegyek.

Húsvét előtt három alkalommal nyílnak ki Az Őrült Nők Ketrece kapui, április 14-én este, illetve 15-én délután és este látható az előadás, amelyre hónapok óta nem kapni jegyet. Függetlenül attól, hogy hétvégén este vagy hétköznap délután, késő éjjel vagy rendes időben játsszuk, töretlen az érdeklődés a produkció iránt, amely a bemutató, 2014 júliusa óta, vagyis áprilisban lesz 34 hónapja, hogy folyamatosan, kihagyás nélkül, télen-nyáron műsoron van. Jean Poiret vígjátékának musicalfeldolgozása Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András és Hevér Gábor főszereplésével idén nyáron immár százötvenedszer kerül színpadra. A 15-i előadásokat angol nyelvű felirat is kíséri, a fővárosban élő, az angol nyelvet bíró külföldiek számára is remek szórakozást nyújt az előadás.

Újra műsoron Molnár Ferenc zseniális egyfelvonásosa, az Egy, kettő, három, amely lenyűgöző szellemességgel, valódi téttel, szórakoztató, de gondolatgazdag estével ajándékozza meg a nézőt. Znamenák István rendezése Alföldi Róbert számára valódi jutalomjáték, a kritika egyöntetű elragadtatással jellemezte Norrison-alakítását, ahogyan a színpadra lépő többi színész munkáját is, hiszen bár az egy óra alatt lejátszódó fő cselekmény irányítása a főszereplő kezében van, nem menne semmire az őt körülvevő figurák pontos és érzékeny munkája nélkül. A valós időben játszódó vígjáték április 11-én, továbbá 24-én két alkalommal is látható.

Martin McDonagh fekete vígjátéka, a Vaknyugat ezúttal Pakson vendégszerepel (12-én), de Budapesten, az Átriumban is látható lesz, 28-án este. A 2013-as THEALTER közönségdíjas előadása volt a Kultúrbrigád és az Átrium első közös előadása, azóta is sikerrel fut Gothár Péter Capitano-díjas rendezése. A Connor testvérpárt – alakításukért Arlecchino-díjat kiérdemelt – Ficza István és Rétfalvi Tamás, Welsh atyát Alföldi Róbert, Kicsilányt Mészáros Piroska játssza a felebaráti és testvéri szeretet kérdéseit emlékezetesen groteszk stílusban boncolgató, hol lélekemelő, hol karcosan nevettető előadásban.

Igenis, miniszterelnök úr! című válságkomédiánk ugyan Londonban játszódik, azonban a mai magyar közélettel mutatott párhuzamok korántsem a véletlen művei a Znamenák István rendezte előadásban, amely talán éppen ezért van túl már a hetvenötödik előadáson is. Egy nárcisztikus és befolyásolható miniszterelnök, egy minden hájjal megkent közhivatalnok, egy vonzó politikai tanácsadó, egy naiv titkár és egy praktikusan politikus nagykövet egyetlen éjszaka alatt változtatja meg Európa sorsát. Jonathan Lynn és Antony Jay darabja a mindenkori hatalom lélektanát jól ismerve komikus helyzetekben mesél arról, hogyan születnek a politikai döntések és mi motiválja a hatalom képviselőit. Áprilisban kétszer: 13-án és 17-én látható a darab.

A hónap végére pedig egy sajátos hangú, de mindenképp emlékezetes Sirályt ajánlunk. Az egyik programajánló magazin fogalmazásában: „Csehov-klasszikus all star cast, köztük Trokán Nóra, Kaszás Gergő, László Zsolt, Oszvald Marika előadásában. Kell ennél több?” Fehér Balázs Benő rendezését januárban újítottuk fel, és nagy sikerrel játszottuk, erre szokták azt mondani, hogy a produkció „összeért”. Az említetteken kívül Porogi Ádám, Gyabronka József, Mihályfi Balázs, Parti Nóra, Orosz Ákos, Szilágyi Csenge lép fel az előadásban, amelynek feldolgozásához a tanárok számára ingyenes oktatási segédanyagot is biztosítunk (ahogyan Vaknyugat című előadásunkhoz is), a füzetek a kulturbrigad.hu honlapról tölthetők le.

Várunk mindenkit szeretettel áprilisban is a Kultúrbrigád előadásain!

Íme a műsor:

Átrium Film-Színház, Budapest

2017. április 11. 19:30 Egy, kettő, három #17

2017. április 13. 19:30 Igenis, miniszterelnök úr! #82

2017. április 14. 19:30 Az Őrült Nők Ketrece #144

2017. április 15. 14:30 Az Őrült Nők Ketrece / La Cage aux Folles #145 (angol felirattal / with English surtitles)

2017. április 15. 19:30 Az Őrült Nők Ketrece / La Cage aux Folles #146 (angol felirattal / with English surtitles)

2017. április 17. 19:30 Igenis, miniszterelnök úr! #83

2017. április 24. 18:00 Egy, kettő, három #18

2017. április 24. 20:30 Egy, kettő, három #19

2017. április 28. 19:30 Vaknyugat / The Lonesome West #55 (angol felirattal / with English surtitles)

2017. április 29. 14:30 Sirály #14

Tájelőadás:

2017. április 12. 19:00 Vaknyugat #54 – Csengey Dénes Kulturális Központ, Paks

Elsöprő erővel kérdez – Újra műsoron a Makbett

Keserédes operett, vérbohózat, abszurd, antidráma, rajzfilm, revü, sőt: bábszínház – a bemutató után megjelent recenziók sokféleképpen próbálták jellemezni Alföldi Róbert Makbett rendezését. Az Ionesco-darab sokféle műfajt felvonultató előadása most, február 19-én ismét látható az Átrium műsorán.

Makbett – Orosz Ákos – fotó: Dudás Ernő
Makbett – Orosz Ákos – fotó: Dudás Ernő

A kritikák szinte egybehangzóan állítják: tiszta és egyenes, szókimondó produkció született. A narancsszínben úszó színpadkép azonban jóval túlmutat a jelenlegi hatalmon való élcelődésen. „Igaz, Alföldinek ez a rendezése egyértelműen ironizál a jelenlegi kormányon és annak kormányosán is, ám a kép, amit fest, valójában nem narancssárga, hanem (vér)vörös és sötétszürke” – írta Török Ákos a 7óra7-en, hozzátéve, hogy az előadás „Alföldi rendezése működik – és a szó eredeti, propaganda előtti értelmében működik”. Nánay István (Színház.net) szerint „Alföldi rendezése felvállaltan politikai színház, de úgy, hogy többnyire kerüli a direkt politizálást. Elkerüli az aktualizálások legnagyobb csapdáját, azt, hogy az egyes szereplők konkrét politikai személyeknek feleltethetők meg. Kiszólások, szójátékok, még az előadás plakátja is, félreérthetetlenné teszi, hogy az előadás miről és kiről-kikről szól elsősorban, de attól érvényes, hogy az olcsó piszkálódás helyett egy hatalmi helyzet lényegéről beszél.” Németh Gábor Dávid az Apokrifen megjelent kritikájában így összegez: „Az előadás nem marad csöndben, nem mismásol, nem pusmog, hanem húsbavágó őszinteséggel csapja arcon az embert. Igen, politizál, aktuálpolitikai, társadalmi helyzeteket vázol, használ, mutat; de ami a legfontosabb: nem állít semmit. Alföldi Róbert rendezése elsöprő erővel kérdez, (…) és ezeket a kérdéseket már nem lehet nem meghallani.” Természetesen azért egyetértés nem volt a kritikai fogadtatásban: „Bátornak akkor volna nevezhető az előadás politikai dimenziója, ha egy Fidesz-kongresszusra hívnák meg tükröt tartani” – írta a Magyar Narancsban Tompa Andrea. Sághy Erna a HVG-ben ezzel ellentétben komplex értelmezést ad az egyik jeleneten keresztül erről a dimenzióról: [Duncan király] „Orbán Viktor szófordulatait, gesztusait felvillantó, fociutalásokkal tűzdelt beszédjelenete finoman parodisztikus, itt nincsenek tobzódó túlzások, a szöveg sem sokkal semmitmondóbb, mint az eredeti. A néző így a miniszterelnöki évértékelők vagy nagygyűlések bódultan rajongó közönségének szerepében találja magát, s átérzi, hogy az alattvalói rajongás ugyanolyan abszurd és ízléstelen, mint a Kerekes Éva által játszott fehérmájú Lady Duncan vagy Orosz Ákos gyilkológép-Makbettjének alpárisága.”

Makbett – jobbra: Szatory Dávid – fotó: Puska Judit
Makbett – jobbra: Szatory Dávid – fotó: Puska Judit

A színészek munkáját szinte minden megjelent kritika dicséri. „A kiváló színészgárda tagjainak bravúros alakításain szilárdan áll az előadás” – áll a HVG cikkében; „A muníció egy jelentős részét a remekbeszabott, megsokszorozott színészi alakítások adják” – szögezi le Török Ákos kritikája. „Orosz Ákos játéka elsőrangú, könnyedén váltogatja a rémületes és vicces árnyalatokat, nem téveszti el az összhatást: a féktelen hatalmi ambíció silány nárcizmusát. Bányai Kelemen Barna egy másik típust, az önérdekét percre sem felejtő lakájt hozza jól. Csak holtan, kísértetként igazán bátor: »és még alacsony is vagy«, vágja oda” – írta elemzésében Csáki Judit a Revizoron. Nánay István szerint „Hevér bonvivánként jelenik meg a vár tetején, de csak akkor lehet észrevenni, ha egy kis dobogóra feláll. S amikor már látható, akkor jöhet az uralkodói szerepjátszás: fraternizál, jópofáskodik, de cinikusan keménykedik is. Hallatlanul élvezi a hatalmát, elhiszi, hogy mindenre képes (lásd a betegek Jézusként való meggyógyítása), s ami ettől elválaszthatatlan: fél. Mindenkitől. (…) Kerekes Éva vörös parókás, aranyos színű ruhába öltöztetett Ladyje élvezi a gonoszkodást, a flörtölést Makbettel, az alakváltozásokat. A színésznő is élvezi a játékot, a szélsőségek megmutatását, azt, hogy az egyik pillanatban királynőként, a másikban parasztasszonyként szólalhat meg, s hogy sem egyiket, sem másikat nem kell halálosan komolyan vennie.”

Makbett – balra: Hevér Gábor – fotó: Mészáros Csaba
Makbett – balra: Hevér Gábor – fotó: Mészáros Csaba

Az igazán karakteres, egyéni hangulatú produkció Orosz Ákos, Bányai Kelemen Barna, Hevér Gábor, Kerekes Éva, Parti Nóra, Szatory Dávid, Fábián Szabolcs, Fehér Balázs Benő, Bercsényi Péter, Krum Ádám és Gelányi Bence szereplésével ebben az évadban először február 19-én látható az Átrium Film-Színházban.

Jegyek itt kaphatók.