kulturbrigad összes bejegyzése

Bravúrosan csúsznak egymásba a teatralitás szintjei – Friss recenziók a Sirályról

Szilágyi Csenge és László Zsolt a Sirályban – fotó: Dudás Ernő
Szilágyi Csenge és László Zsolt a Sirályban – fotó: Dudás Ernő

Januárban felújítottuk a Sirály című előadásunkat. Három kritika is megjelent a produkcióról az elmúlt időszakban.

Az egyik írás szerzője, Pethő Anita másodjára látta az előadást. „(…)a korábbi alkalomról emlékeztem jól, mennyi minden történik az előadás elején a függöny előtt. Még azt is mondhatnám, hogy drukkoltam annak, hogy a többiek vegyék a lapot, jól reagáljanak például Arkagyina, azaz Oszvald Marika »nagybelépőjére«. Többek között ez is a kint is – bent is, szerepbeliség és szerepen kívüliség játéka, ahogyan Oszvald Marika folyton ide-oda mozog az »arkagyinaság« és »oszvaldmarikaság« között. vagy mondhatnánk úgy is, hogy Arkagyina, ez a mindig a középpontban lenni akaró, ezért folyton színjátszó, alakoskodó, pózoló színésznő időnként Oszvald Marikát, az ismert operettszínésznőt alakítja. Azaz egészen pontosan azt, ami (sablonos) kép egy ismert operettszínésznőről bennünk él.” A cikk az előadás önreflexív voltát emeli ki, a sablonok, az elvárásoknak megfelelés igényének motívumait és ezek ellenpontozását veszi sorra, kiemelve Kaszás Gergő játékának rétegzettségét, illetve a sikeresség és a látszat, a művészet és az iparostevékenység viszonyáról tesz fel érdekes kérdéseket a produkció kapcsán. A szöveg az Egy olvasó naplója blogon jelent meg.

Kaszás Gergő a Sirályban – fotó: Mészáros Csaba
Kaszás Gergő a Sirályban – fotó: Mészáros Csaba

A szereposztást tartja a produkció legnagyobb bravúrjának az Apokrif Online kritikájának szerzője is. „Arkagyina szerepében Oszvald Marika, az Operett Színház legendás szubrettje, maga a két lábon járó tradicionális színjátszás látható – mint prózai színésznő. Játéka kiegyensúlyozott, nem maníros, csak ahol a szerep is megkívánja. Kaszás Gergővel (Trigorin) – akivel egy pillanatig sem keltik egy szerelmespár látszatát – közös jelenetükben egy érett nő higgadtságával és reális érveivel ellensúlyozza az író infantilis és kamaszos kitöréseit: nem primadonnaként hisztériázik, hogy az ünnepelt szerző maradjon mellette, hanem egy korosodó nő megannyi évének és félresiklott kapcsolatának tapasztalataiból építkezve érvel. Kettejük kapcsolata inkább a művészélet rögös útján köttetett erős szövetség, mintsem szerelem” – írja Bagi Ágnes, aki részletes elemzését így zárja: „Fehér Balázs Benő sikeresen felfedezte Csehov elejtett lázadását Sztanyiszlavszkij színházával szemben, azonban nem vitte végig ezt a lázadást, ahogy maga a szerző sem. Ellenben létrehozott egy olyan előadást, ami a mai fiatalok számára is érthetővé és élvezhetővé teszi Csehov klasszikusát. Mellettük persze az érettebb korosztály is kap impulzust a kortárs színjátszásról való gondolkodáshoz, de a gondolatsor befejezése és az új formák létre hozása ránk vár.”

Oszvald Marika a Sirályban – fotó: Mészáros Csaba
Oszvald Marika a Sirályban – fotó: Mészáros Csaba

Szekeres Szabolcs a Dionüszosz magazin blogján írt az előadásról, úgy értékelve, hogy Fehér Balázs Benő rendezése a fiatalos lendület elapadásáról szól. „Méghozzá úgy, hogy közben mindenki színházat játszik vagy legalábbis mániákusan a színpadról beszél. A humor forrása a végig az elemelt és a karikírozott színészi játék, amelybe Mihályfi Balázs bumfordian érzéketlen Samrajev intézője éppen úgy belefér, ahogy maga Trepljov is, aki az egyik jelenetben két hatalmas karddal jelenik meg, hogy párbajra hívja Trigorint, a vetélytársát.” A recenzió szerzője szerint a rendező keze nyomán „bravúrosan, valósággal matrjoska babák gyanánt csúsznak egymásba a teatralitás szintjei”, és Oszvald Marika alakítását dicsérve megjegyzi: kár, hogy az operettcsillag nem korábban rándult át a prózai színházba, mert „Arkagyina szerepében a kapzsiság és az önző ridegség magasiskoláját mutatja be”. A szerző szerint a rendezői elképzelés akár vitára is ingerelhet, de „az ötletesen működtetett, az előadás egészére kiterjesztett színház a színházban szituáció komoly kohéziós erővel bír, és nem fukarkodik a humoros helyzetekkel. Az Átrium Film-Színház és a Kultúrbrigád közös vállalkozásaként létrehozott Sirály arról szól érvényesen, hogy az egykori harcos lázadók élete, függetlenül attól, hogy tehetségesek-e igazán vagy sem, még csak bele sem simulhat a (kis)polgári életbe, hanem egyenesen tragédiával ér véget.”

A Sirály legközelebb április 29-én délután látható az Átriumban, jegyek már kaphatók.

Januártól márciusig: minden előadás műsoron!

Abban az örömteli és kivételes helyzetben vagyunk, hogy a következő két hónapban valamennyi repertoárelőadásunk műsoron lesz az Átrium Film-Színházban.

Sorrendben azok, amelyekre még kaphatók jegyek: Csehov Sirály című darabja Fehér Balázs Benő rendezésében, Oszvald Marika, Kaszás Gergő, Trokán Nóra és Porogi Ádám főszereplésével január 29-én este fél 8-tól, az Alföldi Róbert rendezte Makbett Orosz Ákos, Bányai Kelemen Barna, Hevér Gábor és Kerekes Éva főszereplésével február 19-én este fél 8-tól látható. Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabja Znamenák István rendezésében, Alföldi Róbert, Szatory Dávid és Lénárdt Laura főszereplésével hat alkalommal, március 8-án, 19-én kétszer, 30-án, illetve 31-én is kétszer tekinthető meg. Martin McDonagh feketekomédiája, a Vaknyugat Gothár Péter rendezésében, Rétfalvi Tamás, Ficza István és Alföldi Róbert főszereplésével március 23-án este, Igenis, miniszterelnök úr! című aktuális válságkomédiánk március 24-én este és 25-én délután várja a nézőket Hevér Gábor, Alföldi Róbert, Ficza István és Parti Nóra főszereplésével.

Az Őrült Nők Ketrece című előadásunkra minden jegy elkelt az elkövetkezendő két hónapra, esetleg a márciusi előadásokra még felbukkanhat néhány befoglalt, de át nem vett jegy a jegyeladó rendszerben, de erre az előadásunkra, amelyet februárban négyszer, márciusban kétszer játszunk, a jegyek gyakorlatilag elkeltek. Aki időben szeretne értesülni az áprilisi jegyvásárlás indulásáról, küldjön emailt a szervezes@atriumfilmszinhaz.hu címre, kollégáink tájékoztatást küldenek a forgalmazás startjáról.

Műsorunk itt olvasható, jegyek itt vásárolhatók online.

Köszönjük! Folytatjuk! BUÉK!

Köszönjük azoknak, akik színpadra léptek 2016-ban a Kultúrbrigád előadásaiban: Ablonczy Keve, Alföldi Róbert, Bacsa Zoltán, Bach Kata, Balázs Edgár, Bankó Bence, Barna Zsombor, Bartek Zsolt, Bánky Sára, Bányai Kelemen Barna, Bercsényi Péter, Csarnóy Zsuzsa, Csengery Dániel, Csobot Adél, Debreczeny Csaba, Derzsi János, Dékány Barnabás, Dobos Richárd, Dobrányi Máté, Ducsai Szabolcs, Eged Márton, Eredics Béla, Fábián Szabolcs, Fehér Balázs Benő, Fehér Tibor, Ficza István, Frey György, Gelányi Bence, Gergye Krisztián, Gothár Péter, Grósz Zsuzsanna, Gyabronka József, Hajdú Csilla, Hegyi Dávid, Hevér Gábor, Hoffmann Richárd, Horányi András, Hullan Zsuzsa, Janicsek Péter, Józan László, Kaszás Gergő, Kerekes Éva, Kerekes Kristóf, Kovács Péter, Kristofori Ferenc, Krum Ádám, Lakatos Zsolt, László Zsolt, Lénárdt Laura, Lugosi György, Magyar Ferenc, Marton Róbert, Mészáros Piroska, Nagy Dániel Viktor, Nagy Zsolt, Némedi Árpád, Orosz Ákos, Oszvald Marika, Papp Dániel, Parti Nóra, Pengő Csaba, Porogi Ádám, Rétfalvi Tamás, Rozs Tamás, Sipos Viktória, Söptei Andrea, Stohl András, Studniczky László Zsatyi, Sulyok Gergő, Szatory Dávid, Száraz Dávid, Szász Szabolcs, Szelle Marcell, Szelle Szilárd, Szerémy Dániel, Szénási Roland, Szilágyi Csenge, Tompa István, Tóth Mihály, Trokán Nóra, Varga Gábor Kakas, Znamenák István, Zsótér Sándor. Köszönjük alkotó- és munkatársainknak, akik jóban-rosszban kitartottak és minden erejükkel azon voltak, hogy az előadások a legjobb formájukat fussák: Ari György, Ari Zsófi, Ács Sándor, Czirák Dániel, Dudás Ernő, Halma Ágnes, Izsák Lili, Kehi Richárd, Kiss Zsuzsanna, Kovácsovics Dávid, Lakatos Erika, Lakatos Péter, Langó Ádám, László Barbara, Lengyel Zoltán, Magócs Nikolett, Maró Csaba, Menczel Róbert, Mészáros Csaba, Nagy Bálint, Nagy József, Nagy Júlia, Niedetzky Dávid, Peringer Tímea, Pintér Mária, Puska Judit, Pusztai Csaba, Szabó Szilveszter, Szélinger Anna, Sziládi Péter, Takács Annamária, Takács Edina, Tihanyi Ildi, Tóth Kázmér, Vég Attila, Zságer-Varga Ákos, Zsolnay Andrea. Köszönjük kollégáinknak, Fodor Krisztinának, Stefán Grétának, Szerecz Zsófinak, Varga Tímeának, valamint az Átrium Film-Színház, illetve a Pepita kávézó munkatársainak – a díszítőktől, a pénztárosoktól a pultosokon át a nézőtéri ügyeletesekig és a szervezőkig mindenkinek – a segítséget. Hálásak vagyunk más színházakban dolgozó kollégáinknak – annak, akit illet – az év folyamán nyújtott együttműködésért és segítségért. Köszönjük a bizalmat az Egy, kettő, három koproducereinek, Horváth Krisztinának, Király Júliának, Mátyásfalvi Györgynek, Varga Zoltánnak, köszönjük az egyes előadások támogatóinak és médiapartnereinek, a produkcióinkról beszámoló újságíróknak, valamint a vendégjátékaink létrejöttében közreműködőknek: a kecskeméti Hírös Agórában, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban és az Aradi Kamaraszínházban, a paksi Csengey Dénes Kulturális Központban, a Kőszegi Várszínházban, a komlói Közösségek Házában és a pécsi Kodály Központban. Köszönet a THEA Theatre Entertainment & Art munkatársainak, illetve az Új Színház Nonprofit Kft. sikertelen vezetői pályázatának megírásában közreműködő barátainknak, elsősorban Bodó Viktornak, valamint Ságodi Ildikónak és Kovács D. Dánielnek, és mindazoknak, akik terveink alapján szívesen vállalták volna a közös munkát. Ugyancsak nagyon köszönjük a bizalmat, az érdeklődést, a megvásárolt jegyeket minden egyes nézőnknek, köszönjük a szeretetet, a dicséreteket és a hasznos kritikát, köszönjük, akik részt vettek a rászorulók megsegítését szolgáló jótékonysági kezdeményezéseinkben, és köszönjük barátainknak, szeretteinknek, hogy segítenek abban, hogy függetlenül, szabadon és szenvedéllyel dolgozhassunk fantasztikus kollégáinkkal, ami nem kis ajándék, hogy megadatik. Minden jót mindenkinek! Folytatjuk.

Nyulassy Attila, Ugrai István, Zsedényi Balázs
a Kultúrbrigád

A csúcson kell abbahagyni…

…ezért mi Az Őrült Nők Ketrecével búcsúztatjuk 2016-ot és köszöntjük 2017-et. A december 31-én délután fél 4-kor, illetve este fél 9-kor kezdődő előadásokon szilveszteri falatokat kínálunk, és pezsgővel ünnepeljük az új év beköszöntét.

FONTOS: Kérjük közönségünket, hogy időben érkezzenek a színházba, hogy az előadásokat pontosan kezdjük!

Várunk mindenkit szeretettel az év utolsó délutánján és éjszakáján!

Boldog ünnepeket!

Boldog karácsonyt kívánnak a Kultúrbrigád nevében, szóval és zenével: Ablonczy Keve, Alföldi Róbert, Bacsa Zoltán, Csengery Dániel, Csobot Adél, Debreczeny Csaba, Fábián Szabolcs, Fehér Balázs Benő, Frey György, Hevér Gábor, Józan László, Kristofori Ferenc, Lénárdt Laura, Lugosi György, Mihályfi Balázs, Nagy Zsolt, Némedi Árpád, Parti Nóra, Stohl András, Szatory Dávid, bónusz: Panka 🙂 Szép ünnepet mindenkinek!

Színházas karácsonyt!

Ajándékozzon maradandó színházi élményt karácsonyra!

A következő januári előadásainkra válthatók még jegyek:

Vaknyugat – január 8. 19:30* – jegyár: 2.800–3.500
Igenis, miniszterelnök úr! – január 7. 15:00, január 9. 19:30 – jegyár: 3.200–4.200
Sirály – január 13. és 29. 19:30 – jegyár: 1.600–2.400
Az Őrült Nők Ketrece – január 14. 14:30 és 19:30, január 15. 14:30* és 19:30*, január 27. 19:30 – jegyár: 4.200–7.400

(* a csillaggal jelölt előadások angol feliratozással láthatók)

Az előadásokhoz kapcsolódó kiadványok decemberben kedvezménnyel vásárolhatók a december 10-i karácsonyi vásáron, a december 17-i, 23-i és 30-i Egy, kettő, három előadások előtt, a december 18–19-i és 31-i Az Őrült Nők Ketrece előadások előtt és a szünetben.

Színházas karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Újra színpadon a Sirály az Átriumban

Januárban visszatér az Átrium Film-Színházba Csehov Sirály című darabja, Oszvald Marika, Kaszás Gergő, László Zsolt, Trokán Nóra és Porogi Ádám főszereplésével.

A 2015-ben bemutatott Sirály ebben az évadban most tér vissza a budai teátrum színpadára. A tehetséges fiatal rendező, Fehér Balázs Benő sajátos olvasata különleges színházi élményt kínál a nézőknek. Sokféle színészi attitűd ütközik a játéktérben, ami izgalmas megoldásokat kínál a szereplők és viszonyaik értelmezésében. Különleges, egyben megosztó rendezői ötlet a legendás operettszubrettet, Oszvald Marikát megtenni Arkagyinának. „Nagyon kíváncsi voltam rá, milyen lesz Oszvald Marika egy az eddigi szerepeitől, játszott műfajaitól ennyire eltérő darabban – és olyan Arkagyinát sikerült megformálnia, ami tökéletesen passzolt a habitusához, és mégsem lógott ki a csehovi hősnőből. Harsány, izgága (itt tökéletes arányban tudott beépülni az »oszvaldmarikaság«), figyelmet megkövetelő nő, aki nem tud megküzdeni azzal, hogy bizony eljárogat felette az idő. Ez mondjuk a rafinériáját nem kezdi ki, a megfáradt, megtört asszonyból is azonnal előbújik a femme fatale, ha veszélyeztetve érzi pozícióját. Bravó!” – írta blogján az előadásról Franyó Kriszta. Az Index színházi blogja, a Ványabácsi így fogalmazott: „Az a helyzet, hogy az operettszubrett Oszvald Marika változtatás nélkül jó ebben a színésznői ékkőnek szánt idegesítő szerepben. Mindenki családjában van egy ilyen hangosan vidám, mások kárára érvényesülő, önző mód sikeres matróna, akinek percenként el kell mondania, hogy ő mennyire jól van.” Hermann Zoltán elemzésében Oszvald Marika második felvonásbeli teljesítményét dicséri: „Arkagyina percekig tartó ajakrúzsozása, a színésznői arcot teljesen »szétroncsoló« körkörös, kataton mozdulatsora a tökéletes neo- vagy posztavantgárd színészet, igazából inkább valamiféle performansz, döbbenetesebb, mint amilyen ebben a szerepben Drozdik Orsolya vagy Ladik Katalin lehetne vagy lehetett volna, mert senkinek nincs olyan ritmusérzéke (még a ritmikus aszimmetriákat tekintve sem), mint egy klasszikus szubrettnek. Tizenöt perc színházi csoda.”

Sirály - Oszvald Marika - fotó: Dudás Ernő
Sirály – Oszvald Marika – fotó: Dudás Ernő

A Ványabácsi kritikája így összegzi a produkciót: „a Fehér Balázs Benő dirigálta csapat az elmúlt évad egyik legjobb előadását hozta létre az Átriumban”. Bóta Gábor a Népszavában „érdekes kísérletként” aposztrofálta az előadást. Az Ellenfény kritikusa, Szűcs Mónika szerint a Sirály alkalmas darab arra, hogy „fiatal, ambiciózus alkotók, esetleg nemzedékként fellépő rendezők, illetve születő vagy megerősödő színházi műhelyek fogalmazzák meg általa a maguk színházfelfogását, amelynek nevében teljesen másfajta színházat szeretnének csinálni, mint az elődeik”, és Fehér Balázs Benő rendezése ebbe a sorba illeszthető.

Az előadásban Trigorint Kaszás Gergő, Kosztyát Porogi Ádám, Nyinát Trokán Nóra, Szorint Gyabronka József, Dorn doktort László Zsolt alakítja, a további szerepekben Parti Nóra, Mihályfi Balázs, Orosz Ákos és Szilágyi Csenge látható. A produkció 2017. január 13-án és 29-én este szerepel az Átrium műsorán, a jegyek 1600 és 2400 forint közötti áron már kaphatók!

A kritikákra mutató hivatkozások és az előadás színlapja itt.

Leadkép: Oszvald Marika és Gyabronka József a Sirályban. Fotó: Puska Judit

Comet-életműdíjat kapott Alföldi Róbert

Tizenötödik alkalommal adták át november 25-én este a Comet gömböket, a magyar előadóművészek egyik legnépszerűbb díját. Az idén az RTL Magyarország és a Viacom által szervezett elismeréssorozatban először adták át az életműdíjat, amelyet Alföldi Róbert vehetett át.

 

Az életműdíjhoz szívből gratulálunk, és csak a Norrison Bank üzenetéhez tudunk csatlakozni: TOVÁBB!

Újévi koncert helyett színház

Január első napján a szokás szerint nem játszanak a színházak, ez a nap a köztudatban a zenéé. Azonban az új évben, 2017-ben kivételt teszünk, és este fél 8-as kezdettel eljátsszuk legújabb előadásunkat, Molnár Ferenc: Egy, kettő, három című darabját.

Tesszük ezt azért, mert más időpontban nem tudnánk műsorra tűzni a hónapban az előadást, miközben hatalmas az érdeklődés a produkcióra. Ezt a fantasztikus kíváncsiságot és bizalmat megköszönve csapatunk nem pihen január 1-jén, hanem ezen a napon is szórakoztatja az érdeklődő közönséget.

A jegyvásárlás csütörtökön kezdődött, de már csak az utolsó jegyek érhetők el. Legközelebb – mivel január elején Alföldi Róbert Szöulba utazik, a dél-koreai Nemzeti Színház meghívására rendezni – csak márciusban tűzzük műsorra az Egy, kettő, három előadást.

Várjuk szeretettel nézőinket az új esztendő első napjának estéjén is az Átrium Film-Színházban!